könyv
Eredeti ár: 4990 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: Időjel Kiadó
Megjelenés éve: 2024
A SZTÁROK-SZTORIK című emlékezés-gyűjtemény szerzője Gyökössy Zsolt, rendező. Az előadóművészet minden műfajában szolgálta a közönségét. Alig akad a magyar művészi pálya palettáján, aki ne szerepelt volna egyik-másik előadásában. Gyökössy Zsolt 1952-ben kapta rendezői diplomáját. Majd' 10 éven át hazánk rangos nagyvárosainak színházaiban a világirodalom remekeit rendezte éppen úgy, mint mai darabokat, prózai és zenés játékokat, operetteket, operát és daljátékokat. Budapesten előbb egy revüszínház, a Tarka Színpad, azután a Kamara Varieté művészeti vezetője több, mint egy évtizeden át. Azután látványos és szórakoztató rendezéseivel az MTV-ben a Főszerkesztőség vezető rendezője lett. A Szeszélyes évszakok mellett megszámlálhatatlan művészportré, sorozatműsor és más különleges televíziós adása szögezte a nézőket a képernyőik elé. Felsorolhatatlan munkatársai között elevenednek meg azok a sztárok, akik ennek a kötetnek a szereplői, mint például Alfonzó, Antal Imre, Kudlik Júlia, Sas József, a három K. = Kabos, Kazal, Kibédy, Feleky Kamill, Latinovits Zoltán, Kállai Ferenc, Kiss Ferenc, Domján Edit, Máthé Erzsi, Tábori Nóra, Bodrogi Gyula, Rodolfó, …és még sokkal többen… ..
Gyökössy Zsolt TÁRSADALOMTUDOMÁNY MEMOÁR,NAPLÓ,INT Időjel Kiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | Időjel Kiadó |
Év | 2024 |
Katalógusszám (ISBN) | 9786156627100 |
Online ár | 4490 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 11% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |