könyv
Eredeti ár: 3690 Ft
Szállítás: 2-3 munkanap
Kiadó: General Press Kiadó
Megjelenés éve: 2019
Az elhagyatott vasúti őrbódé leégett romjai között egy elszenesedett holttestet találnak. A gyújtogatással a magányos és kissé különc tizenéves Gabriel Webbet vádolják. A fiú valóban a helyszínen tartózkodott, a kihallgatás alatt azonban végig tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Imogen Grey őrmester – aki egykori önmagát látja a lázadó kamaszban – hisz a fiú ártatlanságában, és mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa az igazát. Tudja, hogy a börtön falain belül egy zárt, sajátos törvények szerint működő világ vár a védencére, ahol már semmit sem tehet a fiú biztonságáért. Grey a társával, Adrian Miles nyomozóval a valódi tettesek nyomába ered, egy brutális kettős gyilkosság azonban más irányba tereli őket. Elképzelhető, hogy a korábban azonosított áldozat személyével kapcsolatban is tévedtek? Katerina Diamond újabb regényében a népszerű nyomozópáros igazán nehéz helyzetbe kerül, hiszen a cselekmény előrehaladtával személyesen is érintetté válnak a bonyolult gyilkossági ügyben. Miles nyomozó a legnagyobb démonával találja magát szemben, amikor rájön, hogy óvatlanságával azok életét is veszélybe sodorta, akiket a legjobban szeret. ..
Katerina Diamond SZÉPIRODALOM LEKTUR,KRIMI,FANT General Press Kiadó
Formátum | könyv |
Kiadó | General Press Kiadó |
Év | 2019 |
Katalógusszám (ISBN) | 9789634522218 |
Online ár | 2630 Ft |
Eredeti ár | |
Online kedvezmény | 30% |
Szállítás | 2-3 munkanap |
... | ... |